Austria Lustenau – Austria Wien

FAQ: Labdarúgás, osztrák bajnokság – Bundesliga.

Indoklás: nyilván, tudatában vagyok annak, hogy a Vienna egy jóval minőségibb és erősebb csapat, de a Salzburg kivételével azért voltak a Lustenaunál megégések, mint például a Rapid Wiennek, vagy a LASK Linznek, akiknek a védelmük is erősebb, mint a mai vendég együttesnek azért és a tabellán is előrébb foglalnak helyet.. Sőt, a lilák komoly bajban is vannak most, hiszen egyrészt a csapatot pénzügyi problémák miatt -3 ponttal sújtották, másrészt pedig jelentősen erős játékosok fognak otthon maradni. A csapatban nem lesz bevethető Fitz (legjobb csatár – 17/6), Gruber (második legjobb csatár – 12/4), Huskovic (csatár – 8/1), Raguz (csatár – 1/0), Holland (középpályás – 10/0), Wustinger (középpályás – 5/0), Teigl (védő – 10/0) és El Sheiwi (védő) sem! Sőt, FitzGruber és Huskovic együttesen 12(!) gólpasszt adott a szezonban, ami figyelemre méltó és látszik, hogy mennyire sokat érnek a gépezetben. A Lustenau keretében 1 komoly változás történt, a csapatot elhagyta Bryan Teixeira, aki a házi gólkirály volt, de helyette Gediklit kölcsön adta a Trabzonspor, ő pedig játékidővel bizonyíthat. Ő egy nagy tehetség, az UP(~utánpótlás) válogatottakat végigjárta, eredményesen. Most, rettentően fiatalon megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Mint mondtam, sem a LASK (3. helyezett), sem a Rapid Wien (5. helyezett), sem pedig a Tirol (4. helyezett) nem tudott itt nyerni. Ilyen körülmények mellett a liláktól sem várom. Tippem: 1-1

Austria Lustenau vagy döntetlen (Kétesély: 1X) 1,87

-Genesis-

VÉGEREDMÉNY: 1-0 (NYERT!)